A rendezvény idéntől zártkörűen a Játszoda Egyesület támogatói rendezvénye lesz. Így azt csak az egyesületünk támogatói látogathatják majd. A támogatóinknak a rendezvényen vegán reggeli, ebéd és vacsora is biztosított lesz.
Ha támogatónkká válsz akkor segítesz a Dombfalva programhelyszín és rendezvényeink működésének megerősítésében. Ezzel az új elképzeléssel rendezzük meg éves rendezvényünket, az Organix-ot is, amely idéntől már nem fesztivál, hanem inkább mint baráti találkozó ölt formát. Alkalmat szeretnénk nyújtani a hasonló érdeklődésű és értékrendű emberek megismerésére, új és régi barátságok kialakítására, elmélyítésére, egyfajta közösségi szellem megerősítésére és nem utolsó sorban a velünk való személyes megismerkedésre is.
Kialakítottuk tehát az éves tagsági rendszerünket, amellyel a Játszoda Egyesület támogatóivá válva van lehetőségetek részt venni többek között az Organixon és egyéb programjainkon is.
Az Organix egy baráti találkozó amin mindenki saját felelősségére, saját indíttatásából vesz részt. A támogatói adományokból nemcsak a rendezvény költségeit fedezzük, de támogatásoddal a helyszín fejlődéséhez és további programok létrejöttéhez is hozzá járulsz.
A rendezvény létszáma 150 főben korlátozott, így érdemes időben regisztrálni a részvételi szándékodat!
A részvétel 14 éves kor alatt ingyenes. 14 év felett teljes támogatói tagsággal lehetséges.
Hogyan lehetek támogatói tag?
A támogatói taggá a támogatói befizetésed és a tagságod regisztrációja után tudsz válni.
Ajánlott minimum éves támogatói tagság összege: 20.000, - Ft
Az alábbi számlára tudod befizetni a támogatói díjat:
név: Játszoda Egyesület
Számlaszám: 16200230-10010835
Megjegyzés: Támogatás
Fontos: Kérünk a megjegyzésbe, csupán annyit írj, hogy támogatás!
Gyermekek: 14 éves korig ingyenes a tagság és ezáltal a részvétele a rendezvényeinken, 14 év felett teljes támogatói tagságot kérünk.
Amennyiben a támogatói összeg esetleg meghaladja a lehetőségeidet, de szeretnél részt venni az Organix-on, kérjük keress minket az organixfesztival@gmail.com e-mail címen és egyénileg megbeszéljük, hogy milyen megoldást tudunk találni a részvételedre.
Köszönjük ha a lehetőségeidhez mérten az ajánlott támogatói összegnél akár nagyobb összeggel is támogatod Egyesületünk céljait és működését! Ezzel például lehetővé tudod tenni, hogy fogadni tudjunk esetleg anyagi nehézséggel küzdő személyeket is a rendezvényeinken.
Kérünk Benneteket, hogy MINDENKI töltse ki a regisztrációt támogatónként (Kivéve, ha szülő vagy és a gyermekeidet hozod, ez esetben az ő adataikat meg tudod adni a Te regisztrációd során. A 14 év feletti gyermekeknek szintén egyenként ki kell tölteniük a regisztrációt! )
Támogatói tagságod ennek a regisztrációnak a kitöltésével és a támogatói összeg beérkezésével válik véglegessé.
18 éves kor alattiak a rendezvényt csak felnőtt kíséretében látogathatják.
A rendezvényen kép és hangrögzítés történik, melyet a rendezvény és a helyszínünk népszerűsítésére használunk fel. A rendezvényen való részvétellel mindenki tudomásul veszi és hozzájárulását adja ahhoz, hogy név nélkül megjelenhet ezeken.
A rendezvényt rossz időben is megtartjuk. A program változás jogát fenntartjuk.